A hétvégén rendezik meg a budapesti
Duna Korzón a 90. Ünnepi Könyvhetet, amelynek alkalmából számos Híd Kör-tag is új
könyvvel rukkol elő.
A Sinkó-díjas Képes Ifjúság-szerkesztő, Benedek Miklós harmadik, Miközben halkan című verseskötetét Szenti Lilla illusztrálta. A könyv recenzense, Orcsik Roland szerint „a ki nem mondott, illetve a befejezetlenül hagyott történettöredékek képezik a könyv tematikai láncolatait. A nyelv mentes mindenféle cikornyától, felülstilizálástól: minimalista radikalizmus. A kötet ezt az atmoszférikus poétikát már a címben is jelzi: a Miközben halkan a köztes állapotra utal, a felszíni történések alatt meghúzódó időtlen, hol traumatikus, hol sóvárgással teli pillanatokra.”
A YUHAR – Jugoszláviai Magyar Archívum és a FISZ Hortus Conclusus sorozata szerkesztőjének, Barlog Károlynak szintén a harmadik kötete jön ki a nyomdából a Noran Libro gondozásában. Az E/ című soundtrackpróza-gyűjtemény keserédes hangulatú zenés monológjai „a mindenki által áhított egymásra találás elé görbe tükröt tartva az idealizált szerelmek fonákjaival szembesítenek.”
A Magyar Szó újságírójának, Antalovics Péternek most fog megjelenni a második verseskötete Távoli pólusok címmel. „Antalovics Péter távoli pólusokat mozgat a kötetében. De ezek a pólusok csak látszólag távoliak, gyakran közelítenek egymáshoz, olykor helyet is cserélnek. Egy posztapokaliptikus polisz és egy híradás a paleolitikumból. Egy modern űreposz és egy ősi humán mítosz. A múlt század költészeti hagyományai és a 21. századi ember legnagyobb félelmei. Egy fiktív égbolt, amelybe ha beletemetkezik az olvasó, ugyanúgy fog hatni rá, akár a mi földi, csillagos égboltunk: elűzi a magányt” – írta Celler Kiss Tamás a Klájó Adrián által illusztrált kötet fülszövegében.
Patócs Lászlónak, a Híd főszerkesztőjének a kritikusi után a szépírói oldalát is megismerheti a közönség, Vezeti a népet címmel jelenik meg ugyanis első regénye. Bakos Petra szerint „odabent az általános bizonytalanság az egyedüli biztosnak mondható fogódzó, a főhőst hol így hívják, hol úgy, az antihősnőt szintúgy, a téridő-koordináták cseppfolyósabbak, mint azt egy Dalí-festmény sejtetni tudná, és a többség jóhiszeműen életnek véli a rá osztott marionettszerepet. Mintha egy képernyők pulzálásától elgyötört, vizuális és virtuális hazugságoktól telített szem süvítene végig a városon, akár az éjszakába vaktában kilőtt golyó, de a későbbiekben tempót váltó, helyenként akciófilmes, máskor kémdrámákat idéző zsánerelemekbe torkolló szöveget is ennek a sodrása tartja meg medrében.”