Könyvheti újdonságok


Három Híd Kör tag új kötete is megjelent a könyvhétre


Álmodom egy nőről – ki is írta ezt? Magyar volt vagy francia? Egy másik nyelven álmodni. Arról, hogy „az alvás szomorú, mert elválunk”. Hogy idegen az anya, a nyelv. Hogy a vágy képkockái peregnek Oláh K. Tamás első kötetének versvásznain. Hogy szokatlan, váratlan, elvarratlan szálak, snittek, idézetek, képzetek montázstechnikája szervezi a hímnem- nőnem identitását. Hogy „két összenyomódott / bordakosárban / a szívek pontatlan / másolatok”. Hogy hazudik az emlékezet sötétkamrájából előhívott kép, és ellenfény a költészet. (Orcsik Roland)



Bármilyen is legyen az az élet: fénybe kerül. A versek pedig ott állnak egyensúlyban, abban az éles fényben. Az emberről, aki él, kínlódik, folyton megy tovább, bármilyen lassan is, de megy, olyan éles képet rajzol, amilyen élesen csak törött üveg szilánkja tudja felsérteni a bőrünket, húsunkat. És mélyre vésik magukat bennünk ezek a versek. Törött üvegen át látni a világot, összetört időben, súlyossá váló testben, miközben az élet újra és újra porrá zúzza magát, vagy épp bennünket. Csak félünk és nem látunk ennél tovább. (Terék Anna)


Egy megváltozott munkaképességű fiatal ember verses vallomásai: egy élettörténet fragmentumainak töredezettségmentesítése. Székek, asztalok, lépcsők, liftek: szinte minden tárgy probléma. A folyamatos hála felfalja a szeretetet. És hát tényleg: hogyan lesz, ha nem tudom felemelni a saját gyerekem? Hogyan lesz, ha az ágy széle felé mászik, és nem tudok utána kapni, ha az út széléről nem tudom visszarántani? Csak a költemény beszél. (Szilasi László)


Celler ​Kiss Tamás második verseskötete arra a hipotézisre épül, hogy a szavaknak is lehet inflációs értékük, és ezt azzal mutatja meg, hogy a szavak jelentésének ingadozását bizonyítja. A versek a családról szólnak és arról, amit a családtagok mondanak egymásnak. Olyan történelmi események hangulatát idézi meg, amelyeket a versbeszélő életkoránál fogva csak történetekből ismerhet. Bizalmatlansággal tölti el mindaz, amit az életében átél, mintha neki is csak elmesélné valaki, ahogyan a délszláv háborút. Költői hangjának lezsersége abból fakad, hogy előre lemond bármilyen eredményről a beszéd sikerességével kapcsolatban. Újra és újra megpróbál ugyanazokról a dolgokról beszélni, aminek köze lehet ahhoz, hogy nehezen tud kijelentéseket tenni a felnövéséről, a szeretteiről, és általában az élet(é)ről. A versek történeteket mesélnek el, miközben az, aki megszólal, fontosabbnak tartja a történetmeséléshez való viszonyt a történeteknél. Annak ellenére, hogy feleslegesnek tartja, elmeséli mindazt, amiben kételkedik. Éles kijelentéseivel nem lehet vitatkozni. (Simon Bettina)

Létrehozva: 2021.09.17.