Ördögfióka * Te * Pohár

Ördögfióka

egy ördög kapálódzik

a szenteltvízben

az ujjamat nyújtom

megragadja

a mise alatt zavartan mocorog

a kabátom belső zsebében

az utolsó ámen elhangzása után

kilépek az istenszagú félhomályból

őt pedig a templomkertben

virágzó rózsa szirmaira szórom

óvatosan

mintha szobrot lopnék

Te

Szürrealista képzeteimet neked köszönhetem,

mint ahogy a pocsolya felszínén remegő néger arcot is.

Minden lépésemet te hozod létre,

még akkor is, ha most

az újrahasznosított díszlet mögött sírsz,

háttal a hibáknak,

és nem veszel észre.

Nem szeretem a tankokat,

de ma az egyiket,

a legnagyobbat,

ellened fordítom.

Pohár

Az ablakon függöny.

Az asztalon terítő.

Rajta magára hagyott kéz,

amely elfelejtett ökölbe szorulni,

parancsra a magasba lendülni.

Ujjai idegesen botladoznak

a hímzések barázdáiban.

Majd feltartóztathatatlan

mozgásba kezd,

átöleli egy kristálypohár

hűvös tetemét,

és a magasba emelkedik,

hogy azután,

pillanatok múltán

újra visszatérjen

megüresedve,

könnyedén.

Majd bariton mennydörgés

kíséretében lesújt

egy idegen kéz,

és az üvegdarabok

csörömpölve szalszáznak

a konyha kövén.

A korsó szája körül muslincák.