A nemi kultúra mozzanatai Egyházaskér hagyományvilágában

Napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés a parasztság, a múlt század emberének nemi kultúrája iránt. Ortutay Gyula 1935-ben megjelent tanulmánya, A magyar parasztság szerelmi élete„dorgáló-útmutató szavakként hatott a néprajzkutatókra” – írja Balázs Lajos kötetének előszavában.¹ Ennek ellenére a múlt században, még az Ortutay-intelem megjelenését követően is, igen kevesen foglalkoztak mélyrehatóan a témával. Balázs Lajos kötetében² közli az 1980-as évektől 2009-ig megjelent kutatások bibliográfiáját, közben említést tesz arról is, hogy – néhány színvonalasabb kezdeményezésen kívül – nem jött létre egy olyan tanulmány sem, amely a témakört teljes egészében átvilágította volna. Hazai viszonylatban kiemelendőek Tóth Ferenc kutatásai. Már a hetvenes években ürményházi gyűjtései alkalmával – foglalkozott a nemi felvilágosítás és a házasság előtti nemi élet kérdéseivel.³ Ám mindezek tudatában, a téma legmagasabb rangú művelője a magyar kultúrában kétséget kizáróan Balázs Lajos, aki a csíkszentdomonkosi paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs feltárásával felhívta a figyelmet a téma fontosságára, és ösztönzőleg hatott a néprajzkutatókra. A 2009-ben megjelent vaskos kötete, az Amikor az ember nincs es ezen a világon címmel áttörést hozott a kérdéskörben, a munkát feldolgozó dokumentumfilm, a Szerelempatak – Sós Ágnes rendezésében – pedig még nagyobb népszerűséget, s lehetővé tette a paraszti nemi kultúra megismerését sokkal szélesebb körben.

Munkámban Balázs Lajosnak a témához kapcsolódó kérdésköreire helyeztem a hangsúlyt. Kutatásommal igyekszem betekintést nyújtani a paraszti élet nemi kultúrájába, egy észak-bánáti település emlékezetének, szokásainak és életszemléletének bemutatása által. Beszélgetőtársaim ötven év feletti, született egyházaskériek, eltérő műveltségi rétegekből. A korosztályok közötti véleménykülönbségek igen sok kérdés kapcsán érzékelhetőek. Adatközlőim, habár felhívták a figyelmet arra, hogy helytelennek tartják őseik felfogását, miszerint „ilyesmirű” beszélni nem szabad, a kikérdezett szülők és gyermekeik neveltetése között semmilyen változás nem mutatható ki a nemi felvilágosítás témakörében. Bizonyára kellemetlen a szülőnek „Ä?rű beszéni” minden időben...  

Nyitányként álljon itt néhány vélemény egyházaskéri nagyszüleink szájából a  szexualitás és a „megváltozott világunk” témába vágó hozadékai kapcsán.

– Falun általába a zembörök visszafogottabbak, mög szégyöllőssebbek. Az intimitás az ëgy tabu vót, titok vót. Aszt esetleg a sötétbe, vaty a szalmába, a szopa titkába, vaty a szénakazalba. Me asz monta nagyanyám is, hogy „bezzeg a zén időmbe ilyet nem csinátak”, mög „pű ezök a maji fijatalok erkőcstelenök. Ának a kapuajba oszt ottan fogdossák ëgymást. Igaz, hogy én láfejje szültem, de a zutcán ilyet é nem csinátam”. Csinát a szalmaboglyába (N. 57).

– Nem vót ennyire a figyelöm köszpontyába. Lehet, hogy ëgy szobába aluttam a szüleimme, de é nem tuttam, hogy mikó csinájják (N. 57).

– A vatsárgarépának nagy virágja vót, oszt az egész közepe, mint piros vót, Ä?ra monták, hogy amekkora a közepe, akkora a lányok szégyöne. Mámma mán nészhetöd, me nincs benne ëgy csöpp piros së. Má mindön nyíltan më a mai világba (N. 83).

– Úgy azë nem vót olyan. Iskolázatlanok vótunk, de nem vótunk olya szömtelenök. Nem úgy vótunk nevÄ?ve, nem olyan vót a társadalom, mind most. Akkó a zöregöket úgy mög köllött tisztőni, becsűni (F. 77).

A tanulmány további részében a gyermekkor, a kamaszkor és az ifjúkor erotikáját mutatom be egyházaskéri viszonylatban. A munka csupán vázlat, puszta betekintés a nép erotikájának titkaiba, az egyházaskériek leleményességébe, de kedvcsináló is egyben és talán egy jövőbeli kutatás első lépése.

Gyermekkori erotika

A szexualitás, a nemiség kérdése végigkísérte a múlt századok emberének életét is. Már egészen fiatalon, tudtán kívül is foglalkozott a témával a gyermek, játékaival, játszótársaival eljátszotta a felnőttektől ellesett valóságot. A legtöbb esetben a szülőktől várt nemi nevelés, felvilágosítás elmaradása megalapozta a gyermeki ész találékonyságából adódó különféle képzetek kialakulását, fantáziálását a gyermekszületés kapcsán. A gyermeki kíváncsiság nem ismert határokat, a leskelődés és a hallgatózás nem várt helyzeteket teremtett, különféle félreértelmezéseket és téves felfogások elterjedését vonta maga után a játszótársak körében.

– Legjobba má mikó nagyobbak vótunk, akkó tuttuk, hogy ott gyü ki, osz kész. Nem ott, ahun é gondótam. Én a hasáná gondótam. Van ott ëgy szörsáv a legtöbb nőnek a kődögtű lëfele. Én úty foktam fő a zén eszömme gyerökkoromba. Nem kérdösztem én, me nem vót szabad. Ott foktam fő, hogy ott gyü ki. A zén barátnőm, mikó möglött a zöccse, gyütt másnap a ziskolába, oszt annak móggya szerint: „te, hát nem jó tudod, hát nem ott gyü ki ahu të montad, hanem amott lént”. É lë akartam beszéni, de aszonta: „ott vótam, aszitték, hogy alszok. Anya nagyo sivalkodott”. Így tuttam mög én is. Nem vót még akkó külö szoba. Nem tötték ki a másik szobába a gyerököt. Ëgy szoba vót, ott vót mindönki. A gyerököt lëfegtették, betakarták: „të aluggyá!” De, hád fenét, nem lehetött ott alunni. FülÄ?t. Ëgy az, kíváncsi vót, kettő az, hogy fülÄ?té. Hát mindö hangot hallottá, látni nem láttad a zügyeket, de hallottá. Anná rosszabb, hogy úgy lënyomik a gyerököt, az anná kíváncsibb (N. 79).

– Kilenc hónapra, tízre keszdött hozzánk járni apó. Szombaton gyühetött, csak akkó, de mindég úgy vót röndözve, hogy akkorára mög vótam fürdetve, be vótam kabátokkÄ?, paplanyokkÄ? takarva lábujjamtú a fülem högyijig, me ugyë még asz së láthatod, hoty ki gyütt. Én alszok. Fenét, nem aluttam én. Én hallgattam, hoty a zöregök puszikonnak. Nem aluttam é mindig. Vót mikó aluttam, vót mikó nem, mikó má fineszös löttem. A nagyobbak meséték, hogy nem kő ott alunni, fülejjé, hát azok puszikszanak, azé altatnak tégödet, hogy ne lássad aszt. Eszt a ziskolába beszéték, mög így a szomszéd gyerökök. Vótak fiatalabbak mög idősebbek is a zutcába. Osz mikó így összeűtünk kupakóni, akkó möktuttunk sokat. Vót nállunk ëgy birkaszí, az vót a jáccóterünk. Az ëgy kis kuliba vót. Ott összesusmusótunk, me ugyë susogva mönt a zilyen mese. Há puszikszanak azok, nem alunni kő ott téneköd, hanem fülejjé. Az ëgy pojén vót. A zöregebbnek, aki tutta, a buta fijatal mög nem tutta (N. 79).

– Mink leskelőttünk. KifülÄ?tük űket éccaka, oszt akkó mink Ä?rú beszétünk. A másodig gyerök kezdött má embörkönni, aszongya a másik: „nészd a F.-nek kez má pölyhösödni!” Aszongya amaz, hogy „nem csak hogy pölyhösödik, hanem nyő is neki”. Emez aszongya: „hogyhogy nyő?” Aszongya: „má apánnyi”. Úgy monták. Akkora lösz, mind a zapjuké, me a zapjukat kilesték, mikó pisát. A hász sarkáná Ä? vótunk búva, osz lestük, hogy a zapám pisát. Nemhogy pölyhösödött ennek a nagyobb gyeröknek, hanem má apásodik is. Akkó is kíváncsi vót, mind most is a gyerök (F. 87).

– A kocsmaudvarba vót ëgy dëszkaklozet. Ëgyik felű be lehetött mönni, becsukni, a másik felű mög olyan pisiló vót a férfijaknak. A zilyen nagy kölkök – most në vödd magadra – hátramöntek, ott ahu pucolik kifele, osz lestek ott főfelé. Aha, möglátták ám a lányokét. Azok bent rá së gondótak, nyugottan pisátak. Emezök mög asztán beszéték ëgymásnak, hogy „má tudod, milyen szőrös az ezë mög azë? Má röndös fekete szőre van” (F. 87).

– K. nagyanya jobban tudott mászni a fára, mind a többi gyerök. Osz gyerökök mög lëntrű, a naggya az mán kukkërozott, hogy mit lát. A zapraja az még nem tutta. Futtattak, hogy ki më magossabbra. A zé anyám, az mindég fönt vót a lektetejin. Szüle mög szitta: „Ej a zanyád, milye eszöd van, hát möglátik a fenekedet, kimarad a nunád, kimarad a titok.” Az vissza: „mit lát a titkon, még sëmmit nem lát a titkon”. Mindig olyan natyszájú vót. Nem szégyőte, szeretött a fára mászni (N. 79).

– Összetartottak azok a nagyobbak, akik nem möntek tovább iskolába. Ezök vagy borbélyinas, kovácsinas, pékinas, ilye inasok vótak. Ezök összebeszétek, hogy ők mosmá úgyis emönnek mestörségöt tanúni, de a tanítónőnek még nem látták a zizéjit. Majd ű kilesik. Azok a dëszkán körösztű, ëgyik fineszös gyerök fogott ëgy pácát, osz mikó asz pisát, ű avva a pácáva kicsit mögbolygatta. Fijatal vót a nő. Lá vót még, nem vót még férje. Úgy fölugrott, hogy „jajj valami gyík!” (F. 87).

– Nagyo mögverte a zapa, mikó kiderűt, hogy a martonosi jár a M.-hon. Rosszú indította a zöreg, me főterÄ?te a lánt a pallásra, oszt mögrivasztotta hogy maj ott Ä?veri. A lá nagyo mög vót szöppenve, osz monta: „jajj, apám, në üssön agyo, jajj, apám, në üssön agyo!” A palláson még jobban hallaccott. Vót nekik nagy komrájuk, de a zöreg mérgibe, hoty „fölakaszti a palláson”, aszonta a lánnak. Összefekütt a mestörembörre, azë. A zapja möktutta, lassan, ugyë, kikaparta a kistyúk. Nem a pallásra köllött vóna, hanem a komrába, hogy në hajja sënki së. Rivogatta jobbadán. Aszonta, hogy „hát a zanyád, eszt tanútad anyáttú mög éntüllem? Mink mindig tisztösségös mestörembörök vótunk, Ä?re të. Ezt érdemőjük mink?” Az osz csërogott, mink mög disznók vótunk, mittudomén mekkorák, kiűtünk a zúccára a zistálló tüvibe, osz hallgattuk, amiket a zöreg mondott. De akkó még nem tuttuk, hogy micsinát a lá. Nem értöttük mijé, csúnyán a zembör szitta (N. 79).

– Lött ëgy olya lá, aki mögmutatta húsz dínáré. „Mög akaritok látni? Agyatok húsz dínárt, osz mögmutatom.” Olya tizennégy éves lehetött. „Adjá húsz dínárt, mögmutatom” – aszongya. Akkó bemönt a női ajtón a klozëtba, de hogy hogy mutatta mög, esz má nem tudom. Mos, hogy lévetötte a bugyit, vagy főhúzta a szognyát, vagy férehúzta, esz nem tudom, de húsz dínáré mögmutatta. El is vót nevezve: „no gyü má a húszdínáros”. Vótak ilyen nagylábú gyerökök vótak, hatan-heten a társaságba, az mi mögnézte. Annyi húsz dínárt kapott, ahányan (F. 87).

– Szerintem mindig vót az. Nagyanyám asz meséte, hogy ű bugyi nékű mászott fő a fára, me a fijúk mindig fogattak vele, hogy „B., nem mersz főmászni a fára”. Ű főmászott, oszt én mindig viccölődtem vele, hogy azë fogattak, me tutták mán, hogy mit lessenek, hogy mit nézzenek, Ä?re aszonta, hogy a „zapád faszát, akkó azok még nem tutták aszt, hogy mit nézzenek” (N. 57).

– Láttad, hogy a ka macskának, a nyősté macskának nem ëgyforma a szërszámja. Általába falun a zállatok: gyütt a ka a kocáhon, vagy a nyúl lëbukott a nyőstényrű. A zállatokat figyÄ?ve sok mindön mögvilágosodott, nem azë, hogy Ä?meséték, hanem inkább főfigyeté az ilye dógokra. Asztán kibeszéte a család, hogy vót itt a ka búgatni, emúlik százvalahá nap, lösznek kismalacok. Abbú rá lehetött gyünni paraszlogikáva. Ä?vittük a tehént, me folyatott, néha még Ä? is kísértem, me én olyan mindö lébe kanál vótam, mongyuk nem zavartak Ä? (N. 57).

– Akkó mán apukám kint alutt a natykonyhába. Vót a szobánk, vót a konyha. Ëccő aszongya Gy., hogy „hallod, P., mit mondott apukám anyának? Aszt, hogy »maj gyere«”. Ki oda a konyhába. Gy. ëgy évve öregebb vót. Nem tudott mást apa mit csináni, verte a kantát kint a konyhába. Na maj ëccő aszondja Gy.: „P., kimönt anya.” Hallottuk a zajtót, hoty kimönt (N. 76).

A téma elterelése, félrebeszélés

– Görbe beszéd vót régön. Űk értötték, me előtte aszonta, hogy „mos féremondom”. A gyerök nem tutta, hogy mit jelent az, hogy most féremesélöm. Ű aztán beszét másrú, előtte Ä?terÄ?te, Ä?kezdött ëgy nótát, vagy ëgy valamit, hogy még csak në is gondójá të rá. A fölnőttek tutták, hogy mirű va szó, de a gyerökök nem. Ä?möntek nyulászni. Ä?húzóttak a bukorba. Emöntek mögnézni, hogy milye mélye ásta ki a rókalukat a róka a sárgafődes gödörbe. Vót mindörre valami. Férebeszéd. A gyerök aszt nem értötte, hogy mit néznek azon a rókalukon. Ha kikaparta a rókalukat, akkó vót: „mennyi sok jó homokot össze lehetne szönni ott, mennyi sok jó alkalom van oda kimönni összeszönni a homokot”. Mindöhön vót valami szöveg téve. Vót ilyen is: „láttad, milye szép homokot kidúrt a róka?” Az má akkó járt ott, aki kidúrta aszt a homokot, mind a kettő, vagy az vót mondva, hogy mönnyenek, nézzék mög. Vótak ilyenök. Akkó többen jártak ahhon a lukhon, így hírösztették. Ëgy kidúrta, oszt asztán mönt mind (N. 79).

– Kapott P. két partfődet, a büdös düllőre visz végge. Fődet kapott, me vele vót ëgy idejig (N. 79). 

– Asz monták régön is, „róka járt, a ravaszdi, bedopta a lompost. Vót a ravaszdi róka, oszt bedopta a lompost”. A lompos asz főleg mönt (N. 57).

Erotikus tartalmú játékok

Az egyházaskéri gyermekjátékokról, az ismerkedés első fázisairól korábban már szóltam, azonban, amikor a jelenlegi téma kapcsán újra felmerült a kérdés, fény derült a cikázás és más játékok erotikusabb tartalmára is kamasz- és ifjúkorban.

– Akkó má, mikó mán olyan tizenyóc éves vótam. Annyit mesétek, hogy „Ä?ra befelé a!” Nem a zútcán, nÄ?m, me hát akkó is csak udvarótak. Emöntün kútra, ha köllött, ha nem a víz. Na mög akkó cikásztunk. Nem vót televízió, së rádió. Szép esték vótak akkó. Hódvilágos vót. Jáccottunk. Akit akartam, hogy mökfogjon, az mökfogott, akit nem akartam, az nem fogott mög éngömet. Mög nem kérdöztük, szabad-ë, csak attuk a puszit (N. 74).

– Mikó bevittük a tököt, akkó jáccottunk a tökön, ráűtünk. Akkó mindönki rötyögött, hogy me kinek van nagyobb töke. A fijúk cincogtak, űnekik tökük vót, tehát a fijú valamiképpen csak tutta, hogy különbség van a női mög a férfi nemi szerv között (N. 57).

– Orvosolás, az vót mindö időszakba. Ottan Ä?vótak ëgymássa, vagy ëgymáséva. Pláné a lányok. Orvosozsdit jáccottak, oszt kíváncsiak vótak ëgymás melleire mög a nunájára (N. 57).

– Vót fijú baba, vót lá baba. Vótak azok a ződ kiságyak, vótak picibabák, vót apukababa, anyukababa mög kisbaba. Hét-, nyócéves koromba ilyet jáccottam, de én szerintem mindön gyerök jáccott ilyesmit. Vót ilyen, hogy ëgymás tetejire töttük a babákat, hogy ëgyütt aluttak. Valószínűleg valamelyik gyerök kileste, hogy ëgymás högyin-hátá vótak, és onnan gyütt (N. 57).

A nemi felvilágosításról

– A szülő sosë mesét sëmmirű, nem is vót szabad kérdözni, az titok vót. Még az is titok vót, mikó mögszületött az a kisebbik tesvér (F. 87).

– Kezdött az a tej möggyünni. Nézze má kend hoty szopik ez a gyerök. Örűt a zöreg, hogy a gyerök eleven, me szopik. A gyerök esz së láthatta, zavarták ki. „Mönnyetök jáccani, kifelé jáccani! Mönnyetök korcsolyázni, ki a fenébe, mit málékottok itt.” A gyerök nem nagyon tudott sëmmit. A szülőktű sëmmit. Esetleg a lakodalomba látott eszt-aszt, mög leseködéskó. A kurjongatást aszt csak hallotta. Olyan is vót, hogy lakodalomba, így az udvarba a takarmá köszt idegön férfi mög idegö nő emöntek ëgy asszóra, asztán mikó visszagyüttek, a férj möktutta, akkó csapott ëgy arénát, de akkó is, szóvÄ? vót ilyen, aki möglopta. Főleg a zenészök mög a vőfény. A zenész összekacsintott annak a feleségive, a barátjaiva ű muzsikát, hanem ëccő aszonta ëgyik, hogy űneki pisáni kő mönni. Kimönt, akkorára a zasszon má kint vót, várta, eröndözték, oszt nem tutta mög a zura. Ismerték azok ëgymást, me falubelijek vótak. Akármilye szigorú vót a férj, akkó is mögcsináta a feleségit. Még asztán dicseködött is vele. Mink ebbű következtettünk rá, ahogy nyőtté, úgy szélösödött az értelmed. Ahogy az évek mútak, keszted mögérteni, hogy mirű van szó (N. 79).

– Ha valamit, me ez a szomédszédasszo olyan szószátyár vót, ha ekezdött meséni, apó aszonta, hogy „Maris, në erkőcstelenkögy neköm a lá előtt!” Oszt kész, be vót fejezve. Sok mindön érdekőt vóna, de lëállította ám. Néha köllött vóna azë valamit tunni. Én így foktam fő a zéletöt. Oszt ez nem jó jám. Mosmá nézik a tévébe, hogy mászik rá a lánra, mink mög sziggyuk űket. Úgy mén fő a lánra, mind a högyre (N. 79).

– Nállunk az vót, hogy a gólya hozza a babát. Mikó mögkérdözted, hogy hogy csinájja, akkó mikó szömfülesebb vótá, oszt mögláttad, hogy a csődör főcsináta a kancát, oszt lött a kizscsikó, akkó mökkérdöztem, hogy „mi az a lógó?” „Hát az a lógója”, az vót a válasz. Sosë magyarázta mög, hogy a lányoknak, fijúknak mi van. Űneki ëgyértelmű vót, hogy a csődör mög a kanca, oszt ennyi vót a magyarázat (N. 57).

– Kikűtte a fijúkat, osz má mink aszittük, hogy isten tudja, milye mese lösz. Nem fővilágosítás vót, csak asz meséte, hogy nagyon kő vigyázni a didára, me hogyha mögnyomod, mikó dűtöd be a disznóknak a moslékot oszt behajúsz, akkó mögnyomhatod a melleidet, az nagyon veszélyös betegség. Fijúkat mög kikűtte, me azok csak cincogtak vóna, me űnekik nem vót (N. 57).

– Mikó ellettek, minket híttak oda, oszt én is húsztam a bornyút. Asztá mikó ekezdődött a menzisz, akkó kesztünk rágyünni. Mese alapján az is, hogy „emaratt a menzissze, nem szót a zannyának, terhös vót”. Na akkó ebbű kikövetkeztetted. Asztán má a mi időnkbe vótak kis brossúrák szexuális fővilágosításrú. Nem a mieink vötték mög, hanem ëgymás köszt valamelyik barátnő beszörözte, oszt osztogattuk (N. 57).

Szülői ölelkezés

– Ëgyetlenëgy vót ilyen. A B. I. mög a F. P. Azok mindëg öleték ëgymást, de nem puszikottak, csak úgy möntek a zútcán, hogy öleték ëgymást. Űk ëgyedű, sënki más. Sëmmit nem vót szabad, titok vót mindö (N. 79).

– ÁtölÄ?ni igen, de nem vót puszilás. A zén apám az olya vót, hogy úgy mögrángatta édösanyámat, úgy mögölÄ?te, de anná több nem vót (N. 74).

Szexfilmek, televízió, újság

– Háború után lött csak újság. Nem vót mesztele újság sëhu. Legelősző a sógor evitte K.-t Olaszországba. A gyerök emönt. Neki nagyo teccöttek ezök a fagylaltos újságok. Tudod të, hogy milyen az, ilye fekete fagylalt, olya fekete fagylalt. Sikerűt neki mögvönni a zújságot. Gyerök lehetött, olya tizennégy éves, de égött a bele a zilye újságé. Az a legrosszabb a gyerökné. Má előre Ä? vót készítve az a kis péz érte. Mindig kibútak, kimöntek oda a szalmáhon, oszt ott nézögették.

A nyolcvanas évek végén a szövetkezeti kocsmában televízióztak az egyházaskériek. Hamarosan videólejátszót is beszereztek, és ezáltal egy új korszak következett a falu életében. Mozizni jártak a kocsmába, különféle filmeket néztek, így alkalom adódott a pornografikus tartalmúak vetítésére is, melyek nagy szenzációt keltettek a környéken, és a kocsma forgalmát is jól megnövelték. 

– Ëgy embör járt haza Némötországbú. Hoszta a zilye pornófilmöket. Még olyat is hozott, hogy a ló hátán nyergÄ?t a lá, nyergÄ?t a huszár (N. 79).

– Begyüttek a szexfilmök, osz tömve vót a kocsma. Begyüttek a zembörök mög a villanyszerelők. Oszt akkó, azok kértek ëngömet, hogy főszabad-ë tönni ëgy filmöt. Má készülődve vótak a zasztalná. Ëgy piros bort kértek. Hát én főtöttem (N. 76).

A kamaszkor erotikája

Menstruáció

– É mögijettem nagyo. Monta anyám, hogy Ä?re vigyázni, me, hotyha nincse, akkó baba vót. De csak ennyi vót a mese rulla, osz kész. De baba, hogy lehet baba, ha nincs fiú? De hogy van baba, ha nincs partneröd? Asz má nem vót annyi esze, hogy hozzámeséje. Én sëmmit nem tuttam, olya vótam, mint ez a mafla pohár ë. A zén anyám nem mesét sëmmit a zilyen életrű. Én úgy foktam fő, hogy akkó csinának csak gyerököt, amikó akarnak. Úgy foktam fő, hogy csak tíz évbe éccő csinának, osz kész (N. 79).

– Tornaórán mikó láttuk, ötödigbe, mikó vót mán aki fejlettebb vót, piros vót a tornabugyin a zülepe, akkó kicsúfótuk, kinevettük. Mikó mökkérdöszted, hogy az micsoda, akkó az Ä?kezdőtt rínni, me aszitte, hogy az ëgy fajta betekség. Nem merte mögmondani sënkinek, aszitte, hogy betekség (N. 57).

– Nem tanították, de most emesélöm. Szögénység vót, ágy csak kettő vót a szobába. No maj asztán, hogy në alugyunk ëgyütt Gy.-ve, akkó csinátak, olyan kis priccsöt. Lámpa nem vót, csak viharos lámpa. Avva világítottunk, este űtünk. Mink vödörbe pisátunk. Na é kimöntem pisíni, hálóruhánk vót. Aszongya éccő Gy.: „Anyuka, gyere be, P.-nek elerett a zóra.” Pisátá, mögtörűted magad. Tudom, akkó anya kihítt a konyhába, osz monta, hogy é mosmá nagylásorba kerülök. Nem tuttam én mi, de montam Gy.-nek: „Gy., mosmán én nagylásorba vagyok.” Nem tuttam én fölérni aszt, hogy micsoda. No, majd asztán később anya fővilágosított. Gyüttünk a ziskolába. Ezöknek má jóformán mögvót. Vót ilye bak, oszt ugrátunk, oszt kicsúszott neki. Gyorsan főkapták, oszt ekűtték haza. Nem tudom, hogy melyiknek vót. Ott maratt, oszt hazakűtték. Mögláccott a ruháján, ahogy űtünk a pado. Éngöm is kicsúfótak. Az ekezdött hánni. Akkó aszt is hazakűtte. Nem vót ez, hogy Ä?rű beszéjjünk. Én mán akkó bálba jártam, osz nem engettek a bálba (N. 76).

A felkötő

– Nálunk bajuszkötőnek monta anyám. Én is odapróbátam a kimosott rongyot a bajuszomho, oszt elég gusztustalannak tűnt, me szaga vót, igaz, hoty ki vót mosva, mög sëhogy së vót logikus tizenéves koromba, mikó mögtanátam a palláson, hogyhogy bajuszkötő az. Nagyon durva, én kipróbátam. Oszt elég unalmas embör vótam, osz montam is, hogy ez nem logikus, hogy kötik fő bajuszkötőnek. Pattogott, oszt asztán emonta. Ëgy rongyot képzej és vastagot, amit a derekára tött. Elő vót ëgy lógója mög hátú, oszt gombluk vót mind a kettőn, a rongyokon mög gomb vót. Itt vót a gombluk hátú is, ezök ilye két vé betűs rongydarabok vótak. Ez ilye lëvart rongy vót, vót bélése is, mög még steppőve is vót, mint a párnácskák, olyan vót, és akkó főgombótad. Ëgyet mindig, mög ráhúztad a bugyit, oszt az odafogta. Eszt a zilyet varónő csináta. Vót, aki csak úgy a rongyot ragta be. Csak úgy összehajtva, a zilyennek kieshetött tornaórán. Me ha ez oda vót gombozva, akkó az nem bírt kiesni. Anyám valószínű azë monta énneköm, hogy bajuszkötő, me nem akarta mögmondani micsoda. Neköm azë nem vót világos, hogy hogy lehet bajuszkötő. Bisztos nem az vót a neve, inkább derékkötő, derékfogó. Asztán én pinarongynak nevesztem, mikó tuttam mán, hogy mire való (N. 57).

– Hasznátam én is, sajnos. KépzÄ?d, mikó három nő a családba, oszt összevártad, hogy mindönki, nem ugyanakkó. Nem vót, hogy ez az ënyim, amaz a tied, amaz amazë. Akkó mikó jó összeszaporodott, emút, lëáztatta a kisteknyőbe. Nagyon gusztustalan vót, oszt öt-hat vízbű nyomkottad kifele. Bele vót száradva. A pallásra köllött fővinni, kiterigetni, hogy në lássák a zudvaron vagy a zuccán. Ez is olyan tabu vót, hogy most a férfi në lássa mög, me isten tudja, më. De aszt së meséte Ä?, hogy ez minek a jele, hogy most vigyázz, me ha nem lösz ménziszöd... Neköm së monta, hogy ez nagylánnyá válás (N. 57). 

– Ánygyika  csináta. Anyukám annyira titokba tartotta, hogy mindig a létra háta mögött ásztatta is lë. Asztán monta anya, ellenőrizte is na. „Mindö hónap benne kő, hogy lögyön” – mögmonta. Ű figyÄ?te is. Nem vót fürdőkád. Akkó nem mostuk mindö nap a lábunkat mög a seggünket së. Ugyamá. Akkó jó vót úgy ëgy hétig. Azë nem övött mög a retök (N. 76).

Nemi nevelés intelmekkel, példákkal

– Minállunk például nagy apai szigor mög rönd vót. Mink úgy vótunk neveve, hogy „vigyázz, me úgyis mögleslek, mög në próbád, mög në csinád!” De nem monta, hogy mit. „Látok én mindönt, vigyázz, hogy hogy viselköcc, sosë tudod, hogy hu leslek mög, hogy hu foglak mög” (N. 57).

A fiúk helyzete

– A csuhéba is csináták. Fosztókába mög a tányéricaverésbe. Seggőtek közelebb ëgymáshon. Sütét vót, ëgött ëgy karbitlámpa a zudvar közepin, de nem világított asz sëmmit. Addig csúszott, addig csúszott, öszegurútak, mög is csináták, asztá Ä? is meséték, hogy „hiába őrizte annyira M. néni a lányát, mégis mökcsinátam”. A legényök is ëgymás között azë dicseköttek: „Hiába őrizte a zannya annyira, mégis mögugrottam” (F. 87).

Beavatódás

– A zöreg B. aszt meséte, hogy űneki a körösztannya csak ëccő mutatta mög. A B. az fogatta a zilyen párokat. Kiatta a szobát, pézé. „Mönnyetök két óra hosszára, annyit fizettök” (N. 79).

– Ráhajtotta a szögénség. Vótak legényök mög asszonyok is, akik ebbű keresték a pótlékot. Jó gyütt neki ëgy pár dínár, ha mögejtötte (F. 87).

– A zöreg B. nagyo viccös embör vót. Aszonta, „neköm körösztanyám csak ëccő mutatta mög. Utánna é má tuttam, hogy kë csináni” (N. 57).

– Hát vótak olya rossz multú nők, ahogy szokták mondani. Akik fizetést vöttek Ä?, hogy mögmutassák, hogy bevezessék a fiatal generációt. Vótak ëgy időbe, hogy bejártak a közeli városokba, állítólag ott is lehetött tanúni a szakmát (F. 57).

Az ifjúkor erotikája

A nemi élet kezdetei

– Gondótak ëgy fiúra, margarétta virágga, mög a zágácfának is vót olyan levele, hoty szeret, nem szeret, mög hoty szabad a csók, szabad, nem szabad. Ez olya lányos játék vót. Ekkó mán bálba is jártak, éröztek valamit, mán fölnőttebbek vótak ekkó (N. 79).

– A bolnicsárom meséte a katonaságná, hogy ha a nő mög akar áni, akkó në kössé vele, me ha mögáll, hogy közösüjjë vele, akkó az Ä? va romóva. Annak vagy tripperje van, vagy scsángírje vagy cifilissze. A nők abba a faluba, ahu vót a kaszárnya. De mindég is möntek a nők a katonák után (F. 87).

– Katonaság előtt nem jó kipróbáni, me asztán nem bír magáva a zembör. Vót neköm ëgy barátom, Ä?gyütt a felesége. Fogattak ëgy szobát, három nap ott vót a felesége. Ä?búcsúsztak, emönt szépe haza. Ëgy darabig ű bírta, de kívánta tovább. Kimönt a városba, oszt ott mög tanát ilyen cifiliszösset. Az mög atta magát, me állítólag az a betekség, űneki könnyebb, ha szétszórja. Szétszórta, emez mög Ä?kapta. Rögge mikó pisátunk, möntünk a vécére, látom é, má ez is curikkol, me aki curikkol, annak má annyira fájt, annyira égött a csőv, hogy mán nem bírt magáva. Na mondom: „Të is curikkósz, F.?” „Në basszo a ziste – aszongya –, në ugass!” „Me látom, hogy curikkósz, jobb lösz, ha jelenköző a bolnicsárná.” Me ha haggya mögöregönni, akkó ráhat a kiccsaládra, akit ű nemz. A család ekapja. Az is ilye rázott nyakú lösz. Én eszt mindég nagyo figyÄ?tem, nem mertem sënkive së. Emöntem én a városba sokszó, az is vót a bajom, hogy én akkó kesztem eszt a dógot, mikó összekerűtünk. Nem vót sëmmi baj, csak a zembör nem bírta úgy. Buták vótunk mind a kette, mint a sűtthal. Nem próbátuk. Tudod, micsinát a zembör, Ä?sűt. Annyira őrjöngött utánna, asztán lëlankatt osz sëmmi, akkó várni köllött. Mink esztet ebasztuk. Okosabbak a mai fiatalok, akik mán előtte mögpróbáják, me akkó mire akit evösz, avva mán tudja hasznáni (F. 87).

– Nem így csináták, mind mos, hogy a zútcán, hanem azë suttonba. Aki olyan vót (N. 74).

Romlott lányok

– Vót, hogy mögtapogatta, mög is csináta, főtaszította a farra, lëtaposták a fal tüvit. Tapogatták. A legényök evve dicseköttek másnap a munkába. A zilyen lányok, akik mögengették, azok nem vótak becsületössek (F. 87).

– Tutták, hogy a J. lányok adhatók mög kaphatók mindörre. Aszonták, hogy „Ä? va pusztúva, az má mögén pajkoskodik”. A nőkrű aszonták, hogy „te, ez a K. nagyon pákosztos” (N. 79).

– Olyat is hallottam, hogy szép kabátya vót a lánnak, me ëgy kicsit jobb módú vót. Lëtötték a fődre, oszt a férfi összevissza piszkóta, hogy ugye mennë többen tugyák mög, hogy ű vele vót. Tönkretötte a kabátot. Rácsöpögtette. Takarították, de aszt lëtakarítani nem lehetött. Vótak ilyenök, de tutta mindönki, hogy az a család mög amaz a család olyan. FigyÄ?ték aszt is, hogy milye a szülő (N. 79).

A házasság előtti erotika

– Ha hazakísérte, oszt az akarta, akko hárított, hogy „még házasság előtt nem”, vagy „neköm nem szabad, me apám széthasíccsa a hátam”, vagy valamit háríthatott. Vagy „möggyütt” (N. 57).

A legöbbet mégis az utcai beszélgetések és a korosabbak meséiben elejtett megjegyzések és a pletykák hallatán tudtak meg sokat a gyermekek, a fiatalok, de még az újpárok is a szexualitásról. „Az olya meségbű következtettem, mikó napszám vót, móva vagy kukoricatörés vagy szödés. Tíz-tizenkét éves vótam” (N. 57).

Zárásképpen néhány fennmaradt pletykát, történetet közlök, melyek bizonyos fokig oktatói-nevelői célzattal is bírtak az adott időben.

– Vót mikó meséték, hogy nekitámasztotta a lábát a zágy véginek, oszt monták, hogy „C. sógor nyomi, de nyomi, de hova nyomi?” B. néném mán meséte, hogy „bassza mög az isten az annyát, itt halomra csinájja má a gyerököket, de ëgyfolytába nekitámassza a lábát az ágy véginek, osz nyomi, de hova nyomi?” Máskó meséte, hogy a zű férjinek akkora szërszámja van, hogy űneki a vesemedrit is eléri, a fehérmájájig nyomja. Avva dicseködött a zasszo (F. 57).

– Vagy a zutcán űve, az elejtött beszélgetésökre, me tudod, gyerök. Maj mikó otthon vótak kukoricafosztáskó, tányéricaveréskó, közbe mesétek. Akkó is kiplétykászták, me a K. mögszülte a gyerököt, mihán mökszülte, tejlázo mökcsináták a másikat. Ä?re főfigyetë, oszt valahogy főfoktad, asztán mán amikó (N. 57).

– Vót ez, mikó evitték a zemböröket a háborúba, oszt itthon marattak a zasszonyok. „Míg a zuram itthon vót, piros papucsom sosë vót” – mulattak mög táncótak. Az embörök nem vótak itthon. Piros papucsot kaptak a másik embörtű. Vót, aki akkó is olyan vót, csak nem világossa csináta (F. 77).

– Á. vitte Mukrinba a malacokat, ëgy malac Ä?veszött a ládábú. „Hát hun, hova tűnt?” Ahogy möntek ëccaka, ott tötte lë a malacot a nőné. Odaértek, hát nézik: „Hát Á. bácsi, hát nincs. Hát hun möhetött ki ez a malac?” V. bácsi mög vitte a paprikát Podlokánra, oszt úgy árúta: „Málo pávámo máló paprika” (N. 74).

– Hát a zőrházná is vót ëgy bakter, oszt bejárt, iszogatott, iszogatott. Többet is ivott ëgy kicsit, oszt kopoktatott, hogy hát „engedj be, E.!” Az mög kiszót, hogy „mit akarsz?!” A bakter aszongya: „hát ëgy kicsit beszélgetni, ëgy kicsit kancsikolni”. Oszt mink mög a zilyenöket mögjegyöztük. A zilye idősebbek meséték, azok is úgy hallották. Nem Ä?ső eset vót (F. 77).

– Mögégyeztek, hogy ad ëgy kisbornyút neki, ha széttöszi. Engették a pusztára a teheneket, közbe hát emút a zidő. Elébeát a tehénnek a zasszo, osz maj behajti a tehenet, me J. tartozik a bornyúva. Vélláva át elébe (N. 74).

– Az a S. bácsi, az Ä?járogatott, vót, amikó fölakatt a gatyája is. Vót, amikó möntek a vásárba. De Monostorra is bemöntek, me ott is vót nője a zembörnek. Oszt ölég asz hozzá, hogy möntek Csókára, ott no lëszál az öreg a kocsirú, „hú azannyába az Ä?re, Ä?ra istent, hát a nadrágot otthattam”. Gatyába abba a hosszúba vót. Nagy suba vót rajta, osz nem vötte ű észre mingyá (F. 77).

– T. apó, R. apja, F. bácsi csöndföntartók löttek Magyarokná. És akkó hát persze, hogy űk is mindig a nőket princőték. A zutcán mén F. bácsi, aszongya ëgy ottani asszonnak: „nacsságos asszo kérem, nem tugya véletlenű, hun van a szöglágyító műhely?” A hölgy mög így: „De tudom, édes fiam, az édesannyánál keresse” (F. 77).

– Olya is vót, hogy a B.-t baszogatták, loptak valahun ëgy bugyit, oszt ráakasztották a kapukilincsire. Gyütt ki rögge, hoszta ki a tejet, Ä?re aszongya: „Jajj, hát ez az A. szaga, érzöm a szagárú, hogy kijé.” Ekkó éppen A.-va vót, annak vött a vásárba piros papucsot, virágossat. Ű hősködött avva, hoty kikapta a piros papucsë a szép fehér bugyit (N. 79).

IRODALOM

BALÁZS Lajos

2009 
Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomonkoson. Csíkszereda

TÓTH Ferenc

1983 
Jugoszláviai magyar folklór. Értekezések, monográfiák 3. A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, Újvidék, 108–111.