Rade bácsi fiákerén égi vendégek utaznak

Az utcánk ötödik sarkán álló fehér házhoz fekete istálló tartozott, sötét pej lovak voltak ott és egy kifényesített, lámpásokkal felszerelt fiáker. A kocsis-fiákertulajdonos egy széles vállú ember volt, mint egy ormótlan konyhakredenc, soha le nem vette a subát a hatalmas tökfejéről, sem a vacogtató téli hóviharban, sem az izzasztó nyári kánikulában.

Rade Frola bácsi vasárnaponként meg amikor piros betűs napot mutatott a pravoszláv egyházi kalendárium, befogta a lovakat a fiákerbe. Háta mögé ült be Danica néni, a templomhoz illően tömjénillatosan. Elragadó volt: még a lámpások is szárított bazsalikom illatát árasztották.

Akinek a fehéren csillogó téli éjszakában megjelent Frola hunyorgó lámpású fiákere, azzal, mikor beköszöntött a fényes nappal, valami szép, örömteli dolog történt. De a gondviselés efféle esetei oly ritkák voltak, és oly emlékezetesek...

Amikor begördül utcánkba a fiáker a büszkén ügető lovakkal, mindenki meghajol, s kalapot emel, Frolának pedig még a bajsza se rezzen. Valami sűrű sötétséget rejtegetett Frola magában, amely ott csillogott az olajfényű, lámpásszerű szemében.

A dús sörényű, délceg paripák hasonlítottak a kocsisra, rokon természetük volt. Amint befordult az utcába az aranykeresztes, angyalfigurás üvegfalú kocsi, mindenki tudta: nyomában hamarosan megérkezik Frola fiákere is, pappal, sekrestyéssel. Kikísérik az égi vendéget.

– Isten őrizzen meg tőle, hogy Frola fiákere kísérjen el, ha útra indulsz! – 
sugdosták az utcabeliek.

Fülébe jutott-e Frolának ez a suttogás, azt senki sem tudja.

Megesett egyszer, de csak egyetlenegyszer, hogy a beborozott Alimpije Konculov összeverődött ivócimboráival a kocsma előtt, s gúnyt űztek Frolából, aki épp arra poroszkált fiákerén, s hallgatott, mint a sír. Fáradtan intett a kezével, nem volt kedve beszédbe elegyedni az iszákosokkal, de Alimpije nem fért a bőrébe, s odavetette a fényes fiákerben gubbasztó Frolának:

– Mikor viszel engem a fiákereden, vendégségbe?

Frola pedig, mi mást tehetett volna, meghúzta a gyeplőt, megállította sötét pej lovait.

– Milyen nap is van ma, Alimpije uram…? – szólt vissza, közben hüvelykujjával megpöccintette subáját.

– Hétfő, hiszen tudhatnád – válaszolt Alimpije hetykén.

– Hát, azt hiszem, szeptember első vasárnapján lesz az, ha megérem.

És szeptember első hetében, péntekről szombatra virradó éjjelen Alimpijére rátört a súlyos nyavalya, mely ólomsúlyú bőröndöket akasztott lelkére, Frola pedig, ígéretéhez híven, eljött érte fiákerén.