Regék a panelból

A Lehetek én is posztmodern karakterisztikája legerőteljesebben a kisregény nyelvezetében manifesztálódik. A nyomaték nem a „mit írni”, hanem a „hogyan írni” kérdésfeltevésre helyeződik. Tallér Edina bevonja az olvasót az írás műveletébe, melynek során beszámol gondolkodásmódjának permanens fordulatairól is. A textust, a szüzsé és a jellemrajz háttérbeszorításával, az elbeszélők perspektíváinak folytonos modifikációi teszik izgalmassá. Ezek a spontán nézőpontváltások rendszerint a mondatok szisztémáján belül következnek be. A szövegben működő paradoxonok is megrekednek ezen a szinten, ugyanis egy mondat eleji pozitív pólus, a mondat végére negatívvá alakulhat.

Az ókori görög regény toposzai, a Daphnis és Chloé specifikus mozzanatai íródnak újra. A Pánsípos kecskepásztor és Eileithüa a tisztán érző jósnő személye közé az anya szigorú és markáns alakja férkőzik, aki a lány autonómiáját és a szerelmi kapcsolat katarzisát is retardálja. A két történeti szál a vidéki kamasz lány és a családanya életének szegmenseit dolgozza fel. A fejezetek összecsengései alapján az interpretáció realizálódhat úgy is, mint egyetlen életpálya heterogén periódusainak naplóbejegyzéseken keresztüli megjelenítése. A történet időbeli csúsztatásokkal operál, s e faktor a kötet struktúrájának kialakítását is determinálja.

A Lehetek én is írónője romantikus ellentéteket ütköztet egymással, mégpedig a vidéki idillt a panelszigetek hangulatvilágával. A provincializmus és az urbánus közeg hasonlóképpen az anya-lány és a férfi-nő kapcsolat viszontagságai köré épül.