Vizet söpörni * Francia akrobaták * Tavaszi vetés

Vizet söpörni

Nem értettem, hogy miért kell a vizet söpörni,

mégis, amikor először láttam

a nagy esők után az asszonyokat,

ahogy a járdáról lesöprik a vizet,

tudtam, hogy ezt előbb-utóbb

meg kell majd tanulnom nekem is,

meg kellett volna tanulnom nekem is,

ellesni az asszonyoktól, mert egy kapu

előtt állok, a víz már bokáig ér, és hiába

próbálom leutánozni a mozdulatot, úgy

áll a söprű a kezemben, akár egy

evezőlapát.

Francia akrobaták

Nem tudom nézni a színészeket,

inkább a falakat nézem, méregetem,

milyen magas a színpad, a függönyt,

hogy mikor vonják össze, mert nem

tudom nézni a színészeket, ha

levetik a lábbelijüket és mezítláb

a színpadon, oda se merek nézni,

a meztelen talpukat hogy hasítják át

a színpad szálkái, igazi véres talppal

járják össze a deszkákat,

nem is járok már színházba, de most

mégis elmentem, mert évente egyszer

van nálunk színházi fesztivál és

azt a kevés vért igazán kibírhatom

évente egyszer, főleg, mert idén

francia akrobaták is jöttek, és a puha

talpukkal mászták meg a bonyolult

vasszerkezeteket, akár magas szirteken

másztak volna fel, én pedig nem

tudtam nem nézni, ahogy lábujjaikkal

nekifeszültek a hideg vaselemeknek, és

egyre feljebb kapaszkodtak, a közönség

pedig tapsolt, amikor az akrobaták a

szirt tetejére értek, ott álltak, mi pedig

vertük a tenyerünket, és nem tudtuk,

hogy ez csak előkészület volt az ugráshoz.

Tavaszi vetés

Búzamezőt is akkor láttam először,

nagyon hosszú idő után. És néztük,

hogy dőlnek egymásra a kalászok.

Ettünk is, mint kiskoromban, ahogy

mutatták, hogy csak azért rágom meg,

hogy ne csírázzon ki bennem.

Mert mostanában nincs bennem hely

egy egész búzamezőnek. Akárhányszor

eszek, akármennyire vigyázok, mindig

lenyelek egy magot, amit előzőleg nem

haraptam szét. És aztán kicsírázik és

gyökeret ereszt, én pedig félek,

hogy nem tudom majd elviselni,

hogy ha kinő, nem lesz mire dőlnie.