Versek

•

Szeretem, amikor az utcán,

a közvetlen közelemben

halnak meg az emberek.

Némelyik hirtelen zuhan a földre,

másik lassan bukik előre,

csendben a szívéhez kap,

vagy valamilyen ismeretlen fájdalomtól felüvölt,

esetleg a földön vergődik,

mint hátára fordított büdösbogár.

Ilyenkor egy pillanatig rémülten nézek a szemükbe,

majd hirtelen elfordítom a fejem,

hogy elűzzem a segélykérő karoknak

még a gondolatát is.

Egy köztes lét iskolás leírására gondolok,

majd hazamegyek,

feketébe öltözöm,

és a polcról leemelt könyvvel kiülök

a napfénytől ragyogó verandára.

Következő versem

Következő versem

első két sorába

valami világmegváltó

bölcsességet rejtek majd el,

melyet bibliai idézetekkel nyomatékosítok,

és így addig folytatom,

míg eposzméretűre nem duzzad.

Akkor majd kiteszem az ablakba

száradni,

de – még magamnak sem bevallva –

abban a reményben,

hogy a szél felkapja

és elrepíti a világ végére,

hogy soha többé

ne halljak róla.

Otthon

pacséri éjszakák

időtől és békabrekegéstől terhes szagát érzem

egy jelen idejű noviszádi tavaszban

míg a rádióból a Blockout hozza el

az alvó Belgrád fényeit

és már nem tudom hol tartok

hisz a könyvem lapjai közül

Kemény Zsigmond mély hangja búg felém

százötven év távlatából

és elveszek

ebben a hanyatt döntött

téridő-kontinuumban

míg barátaim a Hunyadi-toronynál

öltöztetik sorsukat

és csak a meggyfák virágai

hívogatnak ismerős tájakra

ahol megvethetem sarkamat

a lehullott fehér szirmokkal

mint halpikkelyekkel szegélyezett

keskeny utakon

A nagyszülők

Nagymama mesél

Ugyanazt a mesét mondta el estéről estére.

Egy bolondos legényről volt benne szó, aki mindenáron nősülni szeretett

volna.

Akkor még nem tudtam, hogy a haldokló népköltészet egyik utolsó

hajtását élvezem napról napra.

És most újra találkozom ezzel a mesével egy gyűjteményes kötet lapjain.

Adatközlőként egy, azóta már halott bácsfeketehegyi ember van

feltüntetve.

A könyvet kilencvenkettőben adták ki Újvidéken.

A falon életre kelt egy giccses régi festmény.

Nagyapa

Nagyapa vadászott.

Leginkább nyulat vagy fácánt hozott haza.

Néha elkísértem a vadászatokra és a díszebédekre.

Mindig elmesélték, hogy egyszer egy nyúlnak valaki kilőtte az egyik

szemét, és a nyúl körbe-körbe rohangált, amíg össze nem esett.

Nagyapa olykor kipreparálta a lelőtt állatokat.

A szekrény teteje tele volt behajtott és kitárt szárnyú madarak életszerű

tetemeivel.

Azt vártam, hogy elszálljanak.

Vándor

A vándorok a zuhogó esőben kelnek útra,

nedves függöny mögött, észrevétlenül

gyilkolják a mérföldeket.

Ilyenkor jó volna nekem is útra kelnem,

a kilométerek gyűrődéseiben,

aszfaltráncok barázdáiban

elveszni,

feloldódni a pocsolyák csendjében,

ahol ismeretlen tájakról származó

magvakkal találkozhatnék,

és azokat megtermékenyítve újra élhetnék

halálra ítélt rés-növényként

még néhány pillanatig,

míg emlékem a környéken kísért.

Podolszki felkel és jár

Feketicsről nem indul hajó.

A hiábavaló várakozástól megszomjazva

sört veszünk a sarki üzletben.

Én fizetek, mivel ujjcsontjai közül kipereg az aprópénz,

amit sikerült összekéregetnünk.

Csak sört iszik,

hisz belső szervek hiányában

már csak a szénsavas dolgok vannak rá hatással.

Ritkán mászik ki a gödörből,

és mindig hosszan meséli a feltámadás aktusát

mint visszatérő élményét.

Már minden parányi mozzanatát hallottam.

Egyszer megkért, hogy ne hasonlítsam Lázárhoz;

más kor, más erkölcsök

(o tempora, o mores!).

Kabátja poros, szakadozott.

Kalapján lyukak tátonganak.

Éjszakánként elviszem a fogorvos házáig;

valamikor azon a környéken lakott

(legalábbis hétvégenként).

Feketicsről nem indul hajó.

A kikötőt szellemek dúlták fel.

Temetőre építettek iskolát,

éjszakánként ott kísértünk,

vagy a Krivaján billegünk egy dézsában,

és azt álmodjuk, hogy nem látjuk a túlsó partot.

Olykor megállapítjuk,

hogy itt minden fekete

(Fekete országban jártam én).

Fekete egyház, meggy, kultúra,

fekete csernozjom és fekete nyak.

Olykor megkér,

gyújtsak neki lámpát,

vagy legalább vigyem el a templomba

(soha nem tenném).

Néha hajót építünk,

amit szétszedek, amikor elmegy egy kis időre meghalni.

Másnapra úgyis elfelejti, mit csináltunk.

Így minden nap új élményt ad.

Feketicsről úgysem indul hajó.

Magán-szinesztéziák

A meggypálinkának igenis barna íze van!

De ezt a radiológusok nem érthetik.

Fekete-fehér világukban minden fordított,

az árnyékok fehérek,

a jobb oldal pedig a balnak felel meg.

Ők nem értik,

hogy a vér vörös,

és hogy a bőr alatt kék színű csatornákban

húzódnak az erek,

mint kék dallamok,

csak kontrasztanyaggal dúsított

sötét hálózatot látnak,

és automatikusan diagnosztizálnak.

Nekik feleslegesen magyaráznám,

hogy a madárcsicsergés hullámzik,

mint zászlós képernyőkímélő

valami lestrapált operációs rendszerben,

csak sokkal színesebben.

Poszt

posztmodern romantika

csöpögős húsipar

orvosságoskanállal adagolt szerelem

bibliai parafrázisok

idézetek  Tamás evangéliumából

Jelenések könyve reloaded

az Énekek éneke egy oktávval feljebb hangolva

lapalji jegyzetek

függelékek

felhasznált irodalom

virtuális biciklizések

irodalmi haláltáborok

kontextuális Golgoták

post mortem erotika

Nagypénteki mámor

a szentek mint mosolygó gyémántok

keresztfákon szenvednek

golgotájuk árnyékában

bűneik

hevernek