Szemétdomb

Szemétdomb

 Danilo Kišnek

 A dolgok abszurditása határtalan!

Istenem, Te tudod, miért vagyok gyanakvó és

Miért nem látom sehol a szépséget, csak az

Ocsmányságot, és amikor

Gyönyörködnöm kellene – én elborzadok, csalódok – minden

Szemétdomb: ami elmúlt, ami van, és ami lesz – semmi sem

Exkommunikált, minden egyszerre egzisztál

Feláldozván a sajátosságokat az örökérvényűség felé hajlik és

Időtlenséget szül. Istenem, bocsáss meg!

Elrothadt, berozsdásodott, elférgesedett –

A bárány, az alma, a jászol; az az eretnek

Ott a kereszten nem János, hanem Jób, a zúgolódó.

Ugatni fog, míg csak el nem harapja a nyelvét.

Mérges: nem lát különbséget ének és macskanyávogás,

Áldozat és kárvallott, bűn és félelem között.

Taszítsd őt le, könyörgöm, Istenem,

Nincs számára hely az ég alatt,

A pokol tüze a becsteleneké, O. S.,

Pejoratív, pamflet és nem zsoltár meg palimpszeszt.

Mivégre kellett megszületnem, dolgoznom

Önmagamon, szántanom földet, papírt, ha elrothadok

Én is, mint holmi virág, termés vagy fenevad?

Csupor, melyből kifolyik a víz. Sarokba vetve.

Véres betét, át nem eresztő. Tetű.

Fermentált flekk. Fluor.

Hemoglobin, hemorroida.

Celluloid. Kukac.

Mivel cseréljem le magam mielőtt elenyészek a

Kidobott tárgyak kavalkádjában,

Tespedt hasznavehetetlenségükben, jelentéktelenségükben?

Budapest, 2001. március–április