Képkockák

Csapody Kinga: Ex. FISZ, Budapest, 2012

Losoncz-Kelemen Emese
rövidkritika

Csapody Kinga Ex című kötete rövidprózákat tartalmaz. Az elbeszélők váltakoznak, túlnyomó többségben egyes szám első személyben szólalnak meg. Legtöbbször női hangot hallunk ki a szövegekből. Az elbeszélések az élet egy-egy stációját, szituációját járják körül női szemmel, női szereplőkkel, mint amilyen a tinédzserkor, a fiatalság, a kapcsolatok, a szüzesség elvesztése vagy az anyaság. A Vörös vagy fekete című elbeszélésben egyszerre jelenik meg a gyerekéről gondoskodó feleség és az egykori legjobb barátnő, aki segít kiválasztani a legmegfelelőbb pólót az újévi buli után, a nagy esemény, a szüzesség elvesztése előtt.

Ahogy a férfi narrátorok hiányoznak a kötetből, úgy maguk a férfi szereplők is. Egy-egy helyenként előlépő férfin kívül csak említés esik róluk, de nem kerülnek előtérbe. Száműzve lettek, mint az Igaz című elbeszélés főszereplőjének Kenje: „A szülők vettek neki Kent is, magas volt, izmos, barna és tökéletesen unalmas. Remekül feszült rajta a hátul tépőzáras szmoking, mégis, idejét nagyrészt a sportkocsijába száműzve töltötte a legalsó elem kiöblösödő részében, ami kiválóan alkalmas volt garázsnak.”

A kötet legerősebb szövege a Teher című. Logikai felépítése, megformáltsága miatt kiemelkedik a többi szöveg közül. Az első tárcában már megjelent nagyapafigura ebben az elbeszélésben a visszaemlékezés által bukkan fel újra. Nagyapa és leányunokája kapcsolatát mutatja be az óvodáskortól a lány felcseperedéséig. Lépcsőzetesen, családi történetekből áll össze, minden bekezdésben újabb információt osztva meg a féltésről, a nagyapa jelleméről, a  kapcsolatáról unokájával. Az elbeszélés viccelődő, kedveskedő kezdő mondatai szívszorító megnyilvánulásokká válnak a történet végére.

A kötet illusztrációiként az író saját készítésű képei szolgálnak. Ezek a képek azonban nem erősítik a kötetet, nem tartoznak szervesen a szövegekhez, nem fűződnek egyetlen témához sem. Az illusztrációs anyag eklektikusságát bizonyítja, hogy a fiataloktól, a férjen keresztül a Jelen sör dobozán át egész a már-már közhelyes kisbabakézig mindenféle fotót fellelhetünk a kötetben.


Eredeti megjelenés: KELEMEN Emese 2014. Képkockák (CSAPODY Kinga: Ex). = Híd, 4., 126.

Létrehozva: 2014.04.01.

Losoncz-Kelemen Emese

szerkesztő, kritikus
1990, Szabadka, Jugoszlávia

További publikációk