„Hát, most ők jönnek, nem lesz könnyű”

Kerékgyártó István: A rendszerváltó. Kalligram, Budapest, 2017

Ternovácz Dániel
kritika

Kerékgyártó István regényei kapcsán többnyire a kortárs magyar prózában fellépő egyediségről, elbeszélői frissességről írnak a kritikák. Ezt a kialakult képet gyarapítja A rendszerváltó is, melyben az előzetes olvasói elvárásoknak megfelelően valamelyest minimalista, ugyanakkor egységes, lendületes és olvasmányos prózanyelvből, írói önreflexióból és vallomásos jellegből létrejön egy sajátos narratíva az elmúlt, nagyjából negyven év magyar társadalmi eseményeiről, illetve néhány közelmúltbeli politikai és ideológiai alapozottságú történés közvetlen tapasztalatáról. Ehhez a közvetlenséghez kapcsolódik szorosan az egyéni történelemszemlélet tükröztetése és a vallomásos beállítottság, illetve bizonyos mértékben a non-fiction jelleg, tények sokasága, melyből kifolyólag az átfogó értelmezéshez a valós eseményekkel való állandó megfeleltetés válik szükségessé (elég csak beleolvasni az interjúkba, amelyek A rendszerváltó kapcsán készültek az íróval). Érzékelhető az állandó pragmatizmus, mely végigvonul a cselekményben. A változó rendszerek alapjául szolgáló ideológiák gyakorlati érvényesülése mellett menetrendszerűen feltűnnek a klasszikus filozófiai tanoknak az egyénnel és annak cselekedeteivel való megegyezéseit vizsgáló reflexiók is. A regény főszereplője, Vidra Milán által egyetemen tanított, majd belső monológjaiban gyakran említésre kerülő Kierkegaard Filozófiai morzsák című művéből merítve nevezhetnénk ezt az írói vállalkozást logikai következetességben bővelkedő költői kísérletnek vagy metafizikai hóbortnak.

A rendszerváltó narratív célkitűzéseit illetően érezhető a Kerékgyártó-regényvilág egységesítésére irányuló törekvés. A téma leginkább az író első regényéig (Vagyonregény) nyúlik vissza, minthogy a rendszerváltás jelentené a kortárs magyar történetírás alappillérét, amelyhez viszonyítva időben előre- és hátratekinthetünk. Továbbá egyéb Kerékgyártó-történetek szereplői is ritkán tapasztalható könnyedséggel lépnek be Vidra Milán világába. A Vidra család krónikái nehezednek a cselekményre, amikor a kéregetővé lett rokon, Vidra Zsolt, a Rükverc című regény főszereplője, a visszaélések és a kizsákmányolások társadalomrajzával egészíti ki a történetet. Az említésre kerülő nagyapa, Trüffel Milán pedig az erkölcsöket és a törvényeket egyéni haszna szerint értelmező világszemléletét emeli át a többi regényhez képest radikálisan elkülönülő Monarchia-történetéből. Amennyiben a gazdasági jelenképet ábrázoló Rükverc történetmesélésének egyik erényeként vonhattuk le, hogy az életet és halált alapjaiban meghatározó vagyon(talanodásról), a végső állapottól fokozatosan távolodó narrációval lehet ok és okozatot felbontó szerkezetű, a bontással e viszony rétegzettségét előtérbe állító regényt írni, akkor A rendszerváltó alapján az ideológiai rendszerek és korszakok metszete a legsokoldalúbban mozaikszerűségükben ragadható meg. A váltás előtti és utáni rendszer rajzolódik ki, ahogy az alcímek mozgásba hozzák ezt az időbeli egymásra vonatkoztatást, kettősséget. Ily módon épp ez a nagy, átfogó rendszerben való gondolkodás, és a látszatnarratívákon alapuló diskurzus helyére lépő lehetséges rendszerszerű reprezentáció mutatkozik meg a szövegben. A rendszerváltás eseménye tengelyként jelenik meg az első fejezetben, az elbeszélt történések időbeli felcserélhetősége a posztideológiák felvilágosult, korát teljes intenzitással megélő és arra reflektáló főhősének tudatát és logikáját tükrözi. Minthogy nem fogalmazódik meg előzetesen elvárás önmagával és a politikai diskurzust lepelként működtető környezetével szemben, hasonlóan nincs utólagos tettbeli vagy meggyőződésbeli önigazolás, csak mindenkori érvényesülésre való törekvés, végül a hatalmi gépezet logikája szerinti kafkai, meglehetősen irodalmias beteljesülés.

Az író személye, a gazdag élettapasztalatából táplálkozó tényanyag (illetve esetleges önéletrajzi vonatkozások) és a fikció közötti távolság határainak tényirodalmi törékenysége számos esetben megmutatkozik. Például amikor az alcím szerint 23 évvel a rendszerváltás után kapcsolódik be az elbeszélés Vidra életébe, és az ellenzék látszatfunkciója a beszélgetés tárgya, valamelyest átlép a szöveg a politikafilozófia területére, illetve néhány bekezdés erejéig ilyen jellegű elemzés kerül bele a szövegbe. Az említett jelenetben a valós nevén kerül említésre az „orosz spin doktor” (173), aki a nagy narratívák utáni kis ideológiákra (éreztetvén Lyotard Posztmodern állapotának a még mindig tartó érvényességét) és másodvalóságra, a politikai élet és közbeszéd szimulációjára, a párthovatartozás látszatjellegére építi fel a diskurzust. Tehát homályosság vagy allegorikusság helyett sokszor a rámutatás eszköze, a kész válasz mutatkozik meg. Az említett példa kapcsán fogalmazódik meg a regény egyik lényeges kérdése, hogy ha tényleg kizárólag látszólagos, szimulatív közéletről, politikai és ellenzéki diskurzusról beszélhetünk, körvonalazódhat-e narratíva, melyre alapozhatna az irodalom (ez esetben mint szociálisan érzékeny értelmiségi megszólalási lehetőség), vagy a hatalom testéből kinövő ellendiskurzus éppoly hamis, mint a gazdateste? Alighanem egyebek mellett az ilyen problematikus, logikailag és tényszerűen felépíthetetlen érvelési rendszer megteremtésének a szükségszerűségéből következik a hiánypótló fikció bevonásának a megkerülhetetlensége és az író mondanivalójának a regényessé kovácsolása. Mindeközben kötetlenebb tér nyílik meg az etikai és lélektani dimenziók érintésére, illetve a hétköznapi, az intellektualitás és groteszk beszédmódot egyesítő dialógusok felépítésére.

A szöveg alapján a helyi történések kelet-európai meghatározottsága, ezen a térbeli alapon nyugvó nemzeti identifikációra épülő beszédmód érvényessége a történet idejében örök érvényű, illetve a jövőben sem látszik megkopni. Vidra Milán is „csak olyan közép-kelet-európai, fékezett habzású hedonizmust” (151) él. Ezt a hedonizmust, valamint átfogóan a regény motivikus eszköztárát illetően egy domináns terület az eddigiekben érintetlen maradt, a történelem azon rétege, „ami talán világszínvonalon működött Európa perifériáján is” (151). Kerékgyártó, miközben a hatalmi rendet szűkített rétegekben, érdekalapon szerveződő családdá vagy maffiá­vá avanzsált körökben gondolja el, az „örvény legmélyét” (45) az ősi bacchanáliákra és kommunákra épülő hagyományos modell szerint ábrázolja. Ily módon a háttérhatalmi apparátus legbelsőbb szintjéig való eljutásban menetrendszerűen tűnik fel az ideológiát, pártot, jobb- és baloldalt meghaladó paktumokat, a törvény obszcenitását, a háttérben meghúzódó politikai erők pornográfiáját, a maszkulinitás demonstrációját, a férfiuralom kikezdhetetlenségét és a hatalmi rend testébe való befogadás perverz, kisajátító játékait, rituálészerűségét mozgató motívumok egy-egy darabja. A rendszerváltás lényegi vonása ezek alapján kimerül abban, hogy a régi narratív mintára erőszakosan rátelepszik az új ideológiai szótár. Vidra nézőpontjából a sorok közötti olvasás első lépése a szemle, amit a megértés követ, majd önként a részévé válik a régi és az új közötti űrt betöltő kísérteties cselekménysorozatnak, tehát megérkezik az „új politikai osztályba” (45). E gépezet, „a hatalomnak ez a különös, bódító robbanóelegye” (45) kicsinyített másolatban jelenik meg a regény börtönfejezetében, amely a történetben megfogalmazódó életfilozófián nyugvó behódolás eseményének a leegyszerűsített változatát érvényesíti: „Aki kurvának áll, annak néha baszni is kell” (30) – hangzik el egyik alkalommal az annyira mégsem újszerű, ugyanakkor örökzöld életbölcselet.

Vidra Milán egy önmagát sztoikusként meghatározó („a jó a sajátja, míg a bűne a koré, mely szülte őt!” [178]), és a hatalomnak való önkiszolgáltatást e létfilozófia szerint elfogadó, a kései Kádár-korszakban szocializálódó, de lényegében posztszocialista, Istent nem kereső, ezért nem is találó „oktalan és boldogtalan” (139) regényhős. Lényeges jellemzője, hogy értelmiségi, aki e gépezetet, annak szerves részeként, a mélyrétegeiben értelmezi, és végig emberformáló tanári vagy tanácsadói szerepet tölt be. Az értelmiségi szerepkör témája kapcsán bizonyos értelemben igazolást nyerhet a Vidra-féle közéleti alapállás és viselkedésforma (politikai nézetet helyettesítő „életszemlélet” [74]), mivel a történet talán azt sugallja, hogy az értelmes, művelt és tájékozott háttérszereplők által befolyásolt reformszocialista időszak ebből a nézetből értékkel bír, amely a váltás után lassan, de biztosan leépül. Még akkor is, ha a regény cselekményében úgy tűnik, hogy az egyetemi filozófiaoktatás manipulálása (konkrétan a Kádár-korszak oktatási kánonja szerint az idealista tanok kizárása vagy ferdítése) arra mutat rá, hogy a megszerezhető eszmetörténeti tudásanyag szűrése, így a metafizikai tételeken alapuló érvelések, amelyen az egyéni meggyőződések és cselekedetek nyugszanak, csak a kor romlott, korrupt logikáját tükrözik.

Eredeti megjelenés: TERNOVÁCZ Dániel: „Hát, most ők jönnek, nem lesz könnyű” (Kerékgyártó István: A rendszerváltó) (kritika). = Híd, 2017/7., 95–98.

Létrehozva: 2017.07.01.

Ternovácz Dániel

kritikus, fordító
1992, Újvidék, Jugoszlávia

További publikációk