Egy esős időszak rövid története

Korán volt, esett is. Nem nagyon, ki se nyitottam az esernyőt. Utálom, hogy állandóan tartani kell. Ha meg épp nem kell tartani, akkor figyelni, hogy ne hagyjam el. Egy hosszabb esős időszak – egy esernyő. Folyton elhagyom őket.

A buszállomásra mentem. Még az utcámban voltam, amikor éreztem, hogy valaki biciklivel megáll mögöttem. Nem néztem hátra, csak akkor láttam, hogy ki az, amikor mellém került. Péter bácsi volt, a részeges bolond a szomszédból. Legalábbis azt mondták róla, hogy részeges bolond. Én nem tudom. Részegnek már láttam, de bolondnak még nem. Azt leszámítva, hogy két-három naponta megáll a kapunk előtt, és azt kiabálja, hogy csabiii. És addig kiabálja, amíg apám ki nem megy. Aztán megkérdezi tőle, hogy Csabi, tudsz adni száz dinárt, kenyérre kell, vagy Csabi, tudsz adni száz dinárt, szalámira kell. Mindig száz dinárt kér. Néha megmondja, hogy alkoholra kell. Egyszer állt a kapuban, kiabálta, hogy csabiii, ahogy szokta, de ezúttal én mentem ki. Csabi, tudsz adni száz dinárt? És adtam neki. Máskor meg a húgom. Csabi, tudsz adni száz dinárt? És adott neki. Végül is mindegy, hogy kap-e pénzt tőlünk vagy sem, nem zavartatja magát, rögtön utána beáll a mellettünk levő ház kapujába, ott meg azt kiabálja, hogy valiii. És akárki jön ki a házból, Vali lesz belőle. A harmadik háznál Tibi, a negyediknél Kató és így tovább.

De ott hagytam abba, hogy mellettem volt Péter bácsi. Idáig csak közvetlenül azután beszéltünk, hogy kiáltozott egy sort a kapunkban. Féltem, hogy tényleg bolond, hogy megint el fogja kiáltani magát, hogy csabiii, és csak utána áll velem szóba. De ehelyett olyat kérdezett, amire az életben nem számítottam. Azt kérdezte, hogy baszós, ugye? Én meg azt kérdeztem, hogy mi. Ő meg azt mondta, hát az élet. Én meg hallgattam. Először azt gondoltam, elviccelem, megkérdezem tőle, hogy ennyire látszik? De nem lett volna túl sok értelme, mert azonkívül, hogy reggel volt meg esett, más bajom nem volt. Nem is biztos, hogy úgy sikerült volna, hogy mindketten nevessünk. Aztán gondoltam, azt mondom neki, hogy nem, de erre sem voltam képes. Mert azt hitte volna, hogy hazudok. Ő tudja, hogy baszós, akkor miért mondom neki, hogy nem az. Láttam az arcán, hogy baszós. Úgy kérdezte, hogy lássam. Végül arra gondoltam, azt mondom neki, igen, baszós. De akkor meg attól féltem, hogy meg kell indokolnom. Nem tudtam volna. Meg amúgy is, huszonegy évesen ne mondja az ember, hogy baszós az élet. Huszonegy évesen ezt még nincs honnan tudnia. Gyalogoltam tovább, és nem szóltam egy kurva szót sem. Nagyon reméltem, hogy akar mást is. Hogy megkérdezi most is, van-e száz dinárom. Még azt sem bántam volna, ha Valinak szólít. Odaadtam volna neki a százast, csak menjen már el. Ne tolja itt mellettem a biciklijét szótlanul. Így ne. Aztán eszembe jutott, hogy megkérdezem tőle, miért baszós. Igen, ez jó, nincs abban semmi rossz, ha megkérdezem. Végre megszólalt. Van egy szál cigid?, kérdezte. Megnyugodtam, de aztán eszembe jutott, hogy nincs. Meg kell állnom a boltban, mert elfogyott. Azt mondtam neki, hogy nincs, de megállok majd a boltban, kísérjen el addig. Utáltam, hogy ezt mondtam, de nem volt jobb ötletem. A bolt még két sarok, addig csak kibírom valahogy. Azt mondta, köszöni, és megint nem szólt többet. Én sem.

Odaértünk a bolthoz, bementem, megvettem a cigit. Adtam neki három szálat. Valamiért úgy éreztem, tartozom neki. Megköszönte ezt is, fel­ült a biciklijére, és elment.

Baszós, ugye? Mi? Hát az élet. Részeges bolond. De mi van, ha tényleg baszós? Mi van, ha egy pillanattal később kér cigit, és meg tudom kérdezni tőle, hogy miért? Mi van, ha el tudja mondani? Ha tényleg csak részeges, de nem bolond. Mi van, ha történetesen én sem vagyok bolond, és meg tudom érteni? Arra gondoltam, hogy visszamegyek, odaállok a kapujába, és elkezdek kiabálni, hogy péteeer. És addig kiabálok, amíg ki nem jön. Aztán mondok neki valamit. Megmondom neki, hogy igen vagy nem, vagy kérek tőle egy százast.

A buszállomáson vettem csak észre, hogy otthagytam a boltban az esernyőmet.