A napfény hét óra táján érte el a szemközti
épület terrakotta cserepeit, onnan a másik oldalon lévő társasház zöld
vakolatába csapódott, és átragyogott a balkon ajtajának sárga rózsás függönyén.
Szétmállott a fehér szoba félhomályában, és megcsillogtatta a könyvszekrény
tetején lévő ezüst, királykék és olajzöld kabátok melletti aranyszínű
csótányokat.
Az eleven, harmadik féreg reggelenként
förtelmes álmából L. simogatására ébredt. Török kávét főzött neki. Drága
replikáns, nemtelen féreg – becézgette. A kávé mellett az ezüst és az arany
csótányt méregette. A reggeli fényben szikrázó fémes héj alatt egy ideje
rothadásnak indult mindkettő. Az ezüst három, az arany pedig fél évig járta a
szoba falait és mennyezetét. L. tudta, hogy a csótányok olyan élőlények,
amelyek vesztüket érezve bebújnak az ágy alá, magukra húzva a lepedő sarkát a
hátukra fordulnak, az ég felé emelik ízelt lábaikat, és várják az isteni
ölelést, a végső igazságszolgáltatást. Mind a hat ízelt lábukat feldobják, és
megdöglenek. L. mániákusan szerette őket, mindennap odaadóan gondoskodott
róluk. A parókáit tette rájuk, befújta, konzerválta mindkettőt arany- és
ezüstszínű festékkel. Olykor a reggeli órákban, amikor a napsugarak a szoba
fehér és szürke tejes homályát sárgára váltották, és elérték az élettelen
csótányok fényes kitinpáncéljait, azok földöntúli ragyogásba kezdtek, fényük
üvegesen verődött vissza a fehér falról. Az égbe nyújtózó vékony lábaik már nem
a testük felé görnyedtek, hanem szétnyíltak, bizonyára az igen magas hőmérséklet
és a belső rothadás hatására. Minden reggel megkapták az életben elmaradt
isteni ölelésüket. A halálban napfényre nyíló ezüst és arany lótusszá
változtak. De tíz óra tájban, amikor a sugarak a rózsák által már nem ömlöttek
át a függöny redőin, a lábak újra a potroh alsó részéhez lapultak.
A hófehérre meszelt garzonlakásban a konyha és
a könyvszekrény közötti ágyon, egymáshoz lapuló lábakkal két puha forma
pihegett. Változó domborulataik emelgették a mintás takarót. A telített formák
fehér pihegései a domború, márványos formákat emelték és süllyesztették,
egymáshoz tapasztották és távolabb lökték.
L. határozott mozdulatokkal kibújt a mintás
takaró szorításából, az ágy végéhez mászott, a hófehér, puha, párnás karjain
támasztotta meg a felsőtestét, a középnagyságú mellei kibújtak a felső
karjainak öleléséből. Miután félrehúzta a lepedő rojtos sarkát, és aggódó
pillantást vetett a könyvszekrény és a kabátok melletti polcok aranyszínű
csótányaira, a harmadik féregért nyúlt, megmarkolta az ízelt láb viszonylag
vastag szőrszálak és kampók nélküli felső részét, kihúzta a feketével rácsozott
barna ágy lepedőjének menedékéből, maga mellé, az ágyba. Puhán nekidőlt a párna
mintáinak, szétterjesztette vaskos, hófehér lábait, hogy minél közelebb
érezhesse magához a féreg kemény kitinpáncéllal borított testét, és az éles
szőrszálakkal fedett csápokat. Ölelte, magához szorította a még életben lévő
harmadik csótányt, tudta, hogy a hurkás karjainak és középnagyságú melleinek
szorításában kényelmesen elfér. Beleremegett a hatalmas törődésbe, a halálon is
túlmutató szeretetbe, közben az ezüst és arany csótány figyelme csodálattá
nőtte ki magát, mert tudta, hogy az ezüst és arany ragyogást, a felkelő nap
reggeli szikráit, meg sem közelítheti.
A. a reggeli kétségbeesésben félrehúzta a
szürke ágy lepedőjének csipkézett sarkát. A harmadik, életben lévő csótány a
vesztét érezve elbújt az ágy alá, magára húzta a lepedőt, a hátára fordult, az
ég felé emelte ízelt lábait, várta az isteni ölelést, a végső
igazságszolgáltatást. Néha, amikor a szenvedésének intenzitása csökkent,
egy-egy aggódó pillantást vetett a könyvszekrény és a kabátok melletti fémes
csótányokra. Mindig félelemmel kísérte a férgek reggeli csodáját, rettegett,
hogy a következő nap reggelén már nem ilyen intenzitással ragyognak majd, és az
ő magenta színe kerül a bálványok helyére. Tudta, hogy a test anyaga
folyamatosan munkálkodik, a halál előtt és a halálban is. A konzerváció arany
és ezüst csillogása sem tudja hosszú évekre biztosítani ezt a csodálatos
ébresztőt, mert a nap minden reggelen, ebben a szikrázó fényességben emészti
fel a testeket. A nagyobb, húsos test és potroh a szárnyak vastag kitinpáncélja
alatt rothadásnak indul, a kisebb férgek részei egymásba száradnak.
Továbbélhetnek a halál után, mint az életben. A rózsás szoba ketrecéből,
amelynek falain túl csak a szemközti iskola épületét láthatta évekig, majd egy
szikrázó burokba kerül, és jó ideig ő lesz majd A. számára is a reggeli nap
első csodája. Festeni és konzerválni fogja, mert nem az életben az ágy alatt
rejtőzve, hanem majd a halálban válik valóban értékessé. Amikor az arany vagy
az ezüst féreg elporlad, összeroppan a szikrázó burok alatti törékeny test, a
harmadik féreg kerül majd a könyvszekrény fa mintázatú tetején elhelyezett
ezüst vagy az acélos ruhaállványra fellógatott kabátok melletti csótány
helyére. Tudta, hogy egyszer eljön az a ragyogó, narancsszín reggel, amelynek ő
lesz az egyetlen manifesztációja. Fénye majd szétvetül a hófehér falak és a
mennyezet síkjain, megsimogatja L. és A. hurkázott, márványos testének
domborulatait, az ő fénye káprázik a csukott szemhéjak mögött, nem fekete és
szürke homály ülepedik majd alatta, hanem az ő fémes szikrája.
A. határozott mozdulatokkal kibújt a mintás
takaró szorításából, az ágy végéhez mászott, a hófehér karjain támasztotta meg
a felsőtestét, a középnagyságú mellei kibújtak a felső karjainak öleléséből.
Miután félrehúzta a lepedő csipkézett sarkát, és aggódó pillantást vetett a
könyvszekrény és a kabátok melletti csótányokra, a harmadik féregért nyúlt.
Megmarkolta az ízelt láb felső részét, kihúzta a feketével rácsozott barna ágy
lepedőjének börtönéből. Puhán nekidőlt a párna mintáinak, szétterjesztette
vaskos, hófehér lábait, hogy minél közelebb érezhesse magához a féreg kemény
kitinpáncéllal borított testét, és az éles szőrszálakkal fedett csápokat.
Ölelte, magához szorította a harmadik csótányt, tudta, hogy középnagyságú
melleinek szorításában fájdalmasan elfér. Beleremegett a hatalmas törődésbe, a
halálon is túlmutató szeretetbe, közben az ezüst és arany csótány figyelme
csodálattá nőtte ki magát, mert tudta, hogy az ezüst és arany ragyogást, a
felkelő nap reggeli szikráit, nem közelítheti meg.
A reggel tűnődései után A. L. márványos arcára
fordította könnyű tekintetét. Elmesélte L.-nek, hogy álmában egy görög sziget
királyának és egy vagyonos polgárnak az elveszett gyermekei voltak. Azon a
csendes hajnalon egy öreg pásztor talált rájuk az elhagyott barlang
sziklafalának üreges bejárata mentén, rablók emelték ki őket fehér és kék
görögös csecsemőágyukból. Később a pásztor egyedül hagyta őket, és sosem tudták
meg, hogy mi a szerelem. Nem érhettek egymáshoz, mert eltűnt az életükből az
egyetlen ember, aki megtaníthatta volna nekik, hogy a szerelemben mi az egyik,
és mi a másik fél szerepe.
L. ajkával szerette volna megtörni a borzalmas
álom félelmetes valóságba átcsorgó burkát, merthogy az ő álmában is egy sziget
polgárának és egy vagyonos embernek az elrabolt gyermekei voltak. Azon a
csendes, párás hajnalon egy vén pásztor talált rájuk az elhagyott barlang üres
bejárata mentén, zsiványok emelték ki őket nyersvászonnal borított, durván
szőtt csecsemőágyukból. Később a vén pásztor eltávozott közülük, és sosem
tudták meg, mi az igaz szerelem. Soha nem értek egymáshoz, mert elveszett az
életükből az az egyetlen ember, aki megtaníthatta volna nekik, hogy a
szerelemben mi az egyik, és mi a másik szerepe, hogy egyikük termékeny, a
másikuk pedig az életet adó termékenységnek a magját hordozza, hogy az örök
együttlevés idején engedni és elutasítani sem könnyű.
A reggeli hevületben az arany és ezüst
szőrökkel borított ízelt láb a másik páncéljához ért. A vaskos, puha csápjait a
formás, narancsbőrös fenékről a potrohra csúsztatta. Az ezüst és arany fényben
csillogó kitinnel páncélozott fejet simogatta. Megérezték nemi szerveik
sugárzó, heves izzását. Simogatásaik egyre hosszabb íveket vettek egymás
testein. Áthatoltak és váladékoztak,
egyetlen ragacsos tömegként nőttek egymásba. A sárga rózsák ragyogó fényei
elapadtak, ragyogásuk visszaszorult a csótányok testéről.
Eredeti megjelenés: LÁBADI Lénárd: A rózsák reggeli fényében (novella). = Híd, 2018/4., 15–20.
Létrehozva: 2018.04.01.